Üdvözöljük a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nagykövetes adománygyűjtő kampányainak oldalán, melyet szervezetünk kurátorai és munkatársai hoztak létre 2021-ben, amikor alapítványunk 10 éves volt !Magyarország első közösségi alapítványaként és híd szervezetként főleg támogatásosztással segítjük a IX. kerület életének fejlődését. Míg 2021 - ben saját működésünk támogatására gyűjtöttünk, 2022 őszétől megnyitjuk a felületet más kerületi nagykövetes kampányok előtt is.

Zagyva Katalin

Pár éve már ötvenévesnek vallom magam, mert lássuk be, sokkal jobb azt hallani, hogy milyen jól tartod magad, mint az ellenkezőjét. Az van, hogy most tényleg betöltöttem, nincs mese, így holnaptól hatvanat mondok. Ezt az idei többénemmondjukki hányadik születésnapomat szeretném a legkedvencebb alapítványommal ünnepelni, értem ezalatt azt, hogy adományt gyűjteni számukra. Tudom, hogy nagyon nagy szükségük van minden támogatásra. A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány az egyik legjobb fej, legőszintébb és leghitelesebb alapítvány számomra. Az egyik legnagyobb projektjük a Swimathon adománygyűjtő kampány és rendezvény, amit ők hoztak be Magyarországra és amit már kétszer volt szerencsém koordinálni, miután előtte adománygyűjtő követként/úszóként is részt vettem benne. Tavaly sajnos nem valósulhatott meg az esemény, ám nem csüggedve készülünk az ideire, amit június 19-re tervezünk, de ugye még nem látni, pontosan mi lesz…

Elképesztően hiányzik a Swimathon program, mert hiába fáradunk el a végére rettentően, közben annyi minden történik: különleges történetekkel találkozunk, végtelenségig szerethető embereket ismerünk meg, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a végére csordultig vagyunk szeretettel, addigra már mindenen bőgünk. Most őszintén, hol fordul az elő, hogy gyerekek is önszántukból jelentkeznek adományt gyűjteni, vagy egy hajléktalan barátunk vállalja a kihívást mások megsegítéséért. Egy-egy eseményen 120-140 követ mozdul meg az aktuális 7-8 projektért/szervezetért és kampányol egy teljes hónapon át, teljes erőbedobással. Február 15-től egy hétig tart a személyes kampányom az FKA-ért, ezért szépen kérem, nyúljatok a zsebetekbe és támogassátok ezt a szeretnivaló csapatot. Ugye van 50 barátom, aki a két szép szememért bedob néhány forintot a közösbe?

Cél / Goal
100000 HUF
Befolyt összeg / Donations
118050 HUF
Hátralévő napok / Remaining days
0

TÁMOGATÓINK

  • Gyenes Zsuzsa 1050 HUF
    Amikor az első FKA-s születésnapost köszöntöttem, még nem sejtettem, hogy ez egy egész éven tartó akció, és hogy ennyi barát/ kolléga/ szülőtárs ünnepel az FKA-val :) Nade az nem lehet, hogy Katának ne kívánjak ezúton is boldog fél évszázadot, és azt, hogy az FKA 50. születésnapján is tartson majd közös kerek születésnapot! (És Kata, akkor már mondhatod, hogy 100 éves vagy - milyen menő már :)
  • mullner dora 2400 HUF
    juhéjjj! isten éltesen Kati!
  • Mari Gabriella 5050 HUF
    Boldog Szülinapot! :)

  • Ha nem lennétek, ki kéne találni benneketet! Kata+FKA rulez
  • Buczóné Simon Ibolya 2000 HUF
    Hajrá Kata, puszi, Ibolya
  • Simkó Adrienn 2500 HUF

  • Éljen éljen Kata és az ő nagy szíve!
  • Herzceg Edit 5000 HUF
  • PAÁL RITA 5000 HUF
    Drágáim! Mivel Oláh Roland szülinapjáról sikerült jól lecsúsznom, így most Kata felületén keresztül szeretném ezúton támogatni az Ő nélkülözhetetlen munkáját is! Maradjatok még velünk, amíg lehet! <3
  • PAÁL RITA 5050 HUF
    Drága Kata! Dupla ötvenes egy szimpla ötvenesnek! ;) Swimathon forever, nanáhogy! Ott leszek én is a medence szélén telitorokból szurkolva... csak már ott tartanánk! Millió csók
  • Balázs Attila

  • Novák Mária
  • Gedeon Andor 5000 HUF
    Igen, az FKA nagyon "jófej" közösségi csapat!
  • Balogh Eszter 3550 HUF
    Éljenek az ötvenesek, na meg a Vízöntők!!! Nem különben a Ferencváros, és benne az FKA csapata! Boldog szülinapot! #legyenmármegintswimathonisvégre
  • Láng Andrea 2525 HUF
    Boldogat, szépet, vidámat, kedves Kata! 2*25=50
  • Kurucz Istvánné 1050 HUF
    Boldog születésnapot!
  • Kiss Beáta 1050 HUF
    Drága Kata (Anya!!!), isten éltesse és az FKA-t is. Benneteket együtt meg különösen.
  • Sziládi Gizi 2021 HUF
  • Keresztes Cili 2550 HUF
    Boldog szülinapot Kata és FKA :-)! Fel a 2021-es Swimathonra!

  • Miklusicsák Aliz 5050 HUF
    Drága Kati! Boldog születésnapot! Hajrá FKA!
  • Szuromi Judit 2050 HUF
    Gyarapodásra. S mert ezt kérte a szülinapos!
  • Velenczei Ágnes 3050 HUF
    Kata! Ugye Erától tudod, hogy az 50 az új 30? Nagyon boldog szülinapot kívánok és szurkolok, hogy idén is el tudj fáradni nagyon a Swimathonon! <3
  • Eliason James 5000 HUF
    Happy birthday
  • Solymosi Erik 5050 HUF
    Mondhatnám, hogy családba marad és nem is tévedek olyan nagyot. Boldogat neked is és az FKA-nek is.
  • Dr. Kéményes Nelly 5050 HUF
  • Fülep Andrea 2050 HUF
    Boldog szülinapot Kata! :)
  • Nemesné Singer Edina 7050 HUF
    Isten éltessen, Kata! Boldog n+1-edik szülinapot! Csatlakozok a hajrá Swimathon initiative-hez :) és persze ezzel együtt hajrá legszuperebb koordinátor!
  • Békési Tinka 5050 HUF
    Drága Kata! Isten éltessen és üdv a klubban! Idén már három éve lesz, hogy betöltöttem a tobbetnemmondjukki hányéves koromat ❤️ puszi: Tinka
  • Fenyo Peter 5050 HUF
    Nagyon sok boldog nemmondjukki születésnapot neked, és sikeres Swimathont idénre ;)
  • Barna Era 5000 HUF
    Kata, alapítványi életünk egyik legjobb döntése volt, hogy te lettél a felkért koordinátorunk, és talán az úszók is érzik ezt évről-évre, amikor Maminak, meg Anyunak szólítanak :) Legyen idén Swimathon és legyen Anyu boldog ötvenes <3