Üdvözöljük a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nagykövetes adománygyűjtő kampányainak oldalán, melyet szervezetünk kurátorai és munkatársai hoztak létre 2021-ben, amikor alapítványunk 10 éves volt !Magyarország első közösségi alapítványaként és híd szervezetként főleg támogatásosztással segítjük a IX. kerület életének fejlődését. Míg 2021 - ben saját működésünk támogatására gyűjtöttünk, 2022 őszétől megnyitjuk a felületet más kerületi nagykövetes kampányok előtt is.

Velenczei Ági

2021-ben ünnepli 10. születésnapját a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. Az alakuláskori kuratórium egyik tagjaként fontosnak tartottam, és ma mint tiszteletbeli kurátor változatlanul így gondolom, hogy ez a támogatói közösség képes legyen folytatni izgalmas és hatékony tevékenységét. Számomra fontos tanulási lehetőségeket nyújtott már eddig is ez a közösség. Barátokra, együtt gondolkodó és közösen cselekvő társakra találtam, akik között a munka alapját kezdetektől az egymásra figyelés, egymás értékeinek és ötleteinek támogatása jelenti. Izgalmas út, ahogy kiépítjük a hidat a támogatást nyújtani képes és akaró, illetve a támogatás segítségével közösségi célokat, együttműködéseket kialakító egyének és közösségek között. Nekem nagy örömet adó ajándék az, ha a január 12-ei születésnapomon indított kampányomra küldött támogatásotokkal hozzá tudok járulni az alapítvány további működéséhez.

Amikor megszületett a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, megfogalmaztuk, hogy olyan, államtól és önkormányzattól független szervezetet hozzunk létre, ahol szabadon dolgozhatunk céljainkért, kipróbálhatunk új és régi támogatási formákat, és ebben csupán az együtt kialakított értékrend a mérvadó. A 2014-ben életre hívott Sütiflotta, kisadománygyűjtő programunk máig egy újfajta közösségépítési örömmel is szolgál. A közel két tucat, kerületi kötődésű, főként lányból, asszonyból álló önkéntes csapatunk tagjai az alapítvány legkülönbözőbb programjainak javára kínálják otthon készült  süteményeiket, támogatásokért  cserébe. Ennek a szervezése közben kaptam Dávid Ferenc barátunktól a mára rám ragadt Sütimama nevet, amit büszkén viselek. Nagy szomorúságom, hogy a vírus-diktálta évben ez a tevékenységünk nem tudta támogatni az alapítványt. Így 2020 nyarától, az FKA 100 Bazsalikom Barátja kezdeményezéshez kapcsolódva segítem a szervezet működését havi rendszerességű, 5000 Ft-os támogatással. Ez a projekt is nyitott és szívesen vár mindenkit.

Cél / Goal
200000 HUF
Befolyt összeg / Donations
261307 HUF
Hátralévő napok / Remaining days
0

TÁMOGATÓINK


  • Földvárszki Szimonetta 10000 HUF
    Füled érjen bokáig, süssél még nagyon sokáig!
  • Gergely Andrea 10000 HUF
    Drága Ági! Boldog szülinapot kívánok és még sok-sok évet, amit önzetlen és nélkülözhetetlen munkával tudsz tölteni! (De azért néha gondolj magadra is!)

  • Boldog születésnapot!
  • Vajda Tibor 5072 HUF
    Bis 120! Neked is, az alapítványnak is:)
  • Csoszó Gabriella 2317 HUF
    Boldog születésnapot! Remélem, így kerekebb!
  • Székely Noémi 3000 HUF
    Kedves Szülinaposok! Isten éltessen Benneteket! Sütiflottára Fel!
  • Gyenes Zsuzsa 1072 HUF
    Majd szólj, hogy amikor te 120, az FKA 58 (én meg 94) éves lesz, akkor se felejtsek el utalni :) Bis 120 - Boldog születésnapot Ági és FKA!
  • Vercseg Ilona 5000 HUF

  • Boldog szülinapot, sok jót nektek! :)
  • PAÁL RITA 5000 HUF
    Drága Ági! Na még jó, hogy ebből a buliból nem maradhatok ki! ;) Isten éltessen sokáig! Kívánom, hogy töretlen energiával hengerelj le minket még jóóóóó sokáig! Viva FKA! <3
  • Koncz Anna
  • Gávay Zoltán
    Kedves Ági! Nagyon sok boldog szülinapot, további sikeres munkát és jó egészséget kívánok!
  • Szulovszky István
    Kedves Ági! Nagyon boldog születésnapot, és sok sikert az alapítvány munkájához! :)
  • Borbényi M. Éva 5000 HUF
    Édes Ági! Isten áldjon, éltessen, Egészségben, közösségben! Isten éltessen sokáig, Kezed érjen a sütőig!
  • Scsaurszki Tamás 11111 HUF
    A sors ajándéka, hogy megismerhettelek, s óriási megtiszteltetés, hogy együttdolgozhattam veled és tőled tanultam a "civil technikákat". Isten éltessen sokáig, Ági!
  • Gedeon Andor 5000 HUF
    Boldog születésnapot!! :)

  • Boldog szülinapot!
  • Nagy Dániel Gábor 10000 HUF
    Boldog születésnapot és kitartást! Sok sikert a továbbiakra...
  • Juhász Veronika
    hajrá!
  • Sipos András 2500 HUF
    Boldog születésnapot kívánok ! Maradj mindig ilyen vidám és aktív! Boldog születésnapot kívánok nektek!
  • Polyacskó Orsolya 3968 HUF
    Hadd kerekedjen! Örülök, hogy a 10 évből ilyen-olyan minőségben én is az alapítvánnyal és Ágival is dolgozhattam. És persze hála a linzerekért! Puszi
  • Kurucz Vera 3072 HUF
    Kedves Ági! Még sok örömteli születésnapot kívánok, jó egészségben!
  • Márta Palcsák 3672 HUF
    Köszönjük, hogy vagy nekünk. A legjobbakat kívánjuk Neked!
  • Török Zsolt 3000 HUF
    Drága Ági! Születésnapod alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntelek! Kívánok jó egészséget, sok-sok boldog évet!
  • Matolay Réka 10072 HUF
    Nagyon boldog szuletesnapot Nektek!
  • Szabó Ágnes
    Kedves Ferencvárosi Közösségi Alapítvány! Remélem tudjátok, hogy az egyik legcsodálatosabb aktivista, akit valaha ismertem hozzátok tartozik Ágnes Velenczei személyében? Isten étessen Ági erőben, egészségben!
  • Huszerl József 2072 HUF
    Kedves Ági! Sok boldog holnapot kívánok Neked és persze az Alapítványnak is. Elsősorban Neked, mert egyike vagy azoknak, akik éltetik az Alapítványt, amelyek léte többeket arra biztat éppen most, hogy ilyent hozzanak létre saját lakókörnyezetükben. Már eddig is nagyon sokat tettél a környezeted közösségeiért de sajnos a teendők mintha nem csökkennének, úgyhogy kérlek folytasd. Szeretettel hj
  • Pap Petra 2072 HUF
    Kedves Ági! Nem felejtem el, amikor az első swimathonomon a kisfiam két kézzel tömte a szájába a pogácsáidat. Amikor megtudta, hogy szabad venni belőle, rágni is elkezdett... :D Isten éltessen! Petra
  • Miklusicsák Aliz 3072 HUF
    Drága Sütimama! Maradj mindig ilyen aktív és kíváncsi. Boldog Születésnapot! Ölellek!

  • mullner dora 2472 HUF
    egy kis felkerekítéssel kívánok egészséget, boldogságot ide is, oda is!
  • Mészáros Zsófia 5000 HUF
    Nagyon boldog születésnapot!
  • Sándor Erzsi 7200 HUF
    Boldog szülinapot mindkettőtöknek juhász-sándorék
  • Romváry-Kertész Lívia 2000 HUF
    Nagyon Boldog Születésnapot kívanok!
  • Gárdos Gábor 5000 HUF
  • Csikai Maria 1984 HUF
    Süti vagy süti.
  • Grenier Paola 10000 HUF
    Boldog Szülinapot!
  • Benedek Gabriella 7272 HUF
    Ági, nélküled biztos nem lenne az FKA sem az, ami! Olyan jó, hogy vagy! Maradj velünk :)
  • Sulán György 5000 HUF
    Kedves Ági! A felejthetetlen sütikért IS! :)
  • dr. Czingel Szilvia
  • Nemesné Singer Edina 10072 HUF
    Ági, az Isten éltessen! Olyan jó, hogy vagy, na meg hogy ismerhetlek. Ölellek! <3
  • Bencsik Márta 5000 HUF
    Kedves Ági! Boldog születésnapot kívánok, süssél még sok finomságot csapatoddal az FKA örömére!
  • Patkós-Virágh Ildikó 3000 HUF
    Boldog szülinapot! ;-)
  • Bozsik Judit 5000 HUF
    Boldog szülinapot Ági! :)
  • Tobler András 2000 HUF
    Boldog születésnapot!
  • Mészáros Zsuzsanna 5000 HUF
    Kedves Ági! Őszinte tiszteletem minden egyes közösségi kezdeményezésed, múlhatatlan lelkesedésed iránt. Sok-sok örömet és szép közösségi élményt kívánok a szülinapod alkalmából a következő évekre. A Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak pedig újabb sikeres éveket és ilyen változatos, ötletgazdag adománygyűjtő programot kívánok, mint a mostani.
  • Veres Pál 5000 HUF
    Éveid számával hatványozottan szaporodjon a támogatás! További sikereket a jó célok érdekében.
  • Kustár Blanka 5000 HUF
    Még sok-sok aktív évet kívánok neked, Drága Ági, hogy még (ennél is) többet tanulhassak tőled felelősségvállalásról, közösségről, életről. Ölellek!
  • Szabó-Kovács Orsolya 2000 HUF
    Isten éltessen sokáig! Puszi
  • Fenyvesi Péter 5000 HUF
    Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok - Sütimama - így ismertelek meg és így is maradsz meg számomra.
  • Monostori Éva 2000 HUF
    Isten éltessen Ági egészségben, szeretetben és ilyen lelki gazdagságban még nagyon sokáig!
  • Kristóf Ágota
    Boldog születésnapot és sok sikert! :)
  • Barna Era 5000 HUF
    Isten éltessen még sokáig Sütimama, és áldjon meg a rendíthetetlenségedért, meg a Nagyi diós krémeséért ;) Sokat tanultunk tőled, köszi mindent. <3

  • Ágnes asszony MZ/X-edik születésnapja tiszteletére