Üdvözöljük a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nagykövetes adománygyűjtő kampányainak oldalán, melyet szervezetünk kurátorai és munkatársai hoztak létre 2021-ben, amikor alapítványunk 10 éves volt !Magyarország első közösségi alapítványaként és híd szervezetként főleg támogatásosztással segítjük a IX. kerület életének fejlődését. Míg 2021 - ben saját működésünk támogatására gyűjtöttünk, 2022 őszétől megnyitjuk a felületet más kerületi nagykövetes kampányok előtt is.

Scsaurszki Tamás
2021-ben ünnepli 10. születésnapját a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. Alapító- kurátorként az vezérelt, hogy egy olyan szervezetet hozzunk létre, amely élhetőbbé teszi a kerületet. Egy olyan szervezetről álmodtunk, amelyben megélhetjük a szabadságot és a közösség erejét. Nem kell politikai kurzust követnünk, nem kell megalkudnunk – elég belső erkölcsi és szakmai tájolónkat követnünk és arra figyelnünk, hogy a munka öröm- és szeretetteli legyen. 2021. január 2-án van az utolsó közös születésnapom az FKA-val, mert az idén átadom a kurátorságot. Születésnapi ajándékként azt kérem, hogy üzenj a két születésnaposnak! A „Támogatom” gomb megnyomásával küldhetsz nekünk üzenetet és támogathatod az FKA-t, hogy minél több ferencvárosinak tegye lehetővé a szabadság és a közösségben rejlő erő megélését 2021-ben. Ha 53 üzenetet kapnánk, akkor nagyon boldogok lennénk és csodálatosan indulna az évünk. Köszönjük és BÚÉK!
Tamás Scsaurszki
Ferencváros Community Foundation will celebrate its 10th anniversary in 2021. As a founding trustee, I intended to set up an organisation that would make our district a better place to live. We dreamt of an organisation that would enable us to experience freedom and the power of the community. No need to follow a political line or compromise – it is sufficient to follow our moral and professional compass and make sure that the work is filled with fun and love. January 2, 2021 is my last joint birthday with Ferencváros Community Foundation since I am stepping down as a trustee. As a birthday present, I would like to ask you to send us a joint birthday message. You can click on the ’Donate’ button and send us a message and financial support to the foundation to enable people in Ferencváros to experience freedom and the power of community. It would fill us with joy and give us a fantastic start to 2021 if we received 53 messages. Thank you and a Happy New Year!
200000 HUF
Befolyt összeg / Donations
577783 HUF
Hátralévő napok / Remaining days
0
TÁMOGATÓINK
-
Blaskó Zsuzsa
5000 HUF
Boldog Születésnapokat és sikeres új évet minden érintettnek utólag is! -
Berzins Ansis
7777 HUF
Tamas, happy birthday and good luck for your next adventures and to the foundation with you. You have been the very right person in the very right place and time. And such a surprise - having relatives in my Valmiera, that's impossible. See you soon! -
Karawaj Dávid
Boldog születésnapot kedves Keresztapám! Kevés olyan embert ismerek, akiben ennyi szeretet lenne és ennyi pozitív kisugárzás, amellyel egy boldog és összetartó közönséget varázsol. Így gazdagítod a mi családunkat. És biztos vagyok benne sok más közönségnek is meg tudod mutatni ezt a csodás kincsedet. :) -
Holicsné Gémes Boróka
5000 HUF
Hajrá Tamás, gratulálunk! -
Scsaurszki Tamás
53003 HUF
Kedves Márta! Akkor átadom a stafétabotot! Isten éltesse az egész FKA-közösséget! Nagyon köszönöm a csodálatos éveket. Itt a vége, fuss el véle! -
Bencsik Márta
5003 HUF
Kedves Tamás, további sok sikert, ezennel átveszem a szülinapi stafétát! -
Szecsődi Veronika
10000 HUF
Csak így tovább! -
Váradi Zsuzsanna
5000 HUF
Boldog születésnapot kívánok Tamás! A jeles alkalom kapcsán eszembe jutott néhány esemény, amelyek nekem Hozzád kötődnek és fontos állomások voltak a civil, szakmai múltamban : Az első civil találkozásunk proHálós rendezvényen, előadást tartottál; új hang, új megközelítés, szakmaiság, felelősség, közösség, autonómia. Aztán a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány megismerése a rendezvényeteken, a közös munkánk Nyíregyházán, aminek remélem egyszer még lesz folytatása és itt is létrejön egy Közösségi Alapítvány. -
Pataki Edina
2000 HUF
Kívánom, hogy lelkesedésed és kitartásod mindig Veled maradjon! Edina -
Polyacskó Orsolya
3935 HUF
Köszi, Tamás!...:) És egyben boldog szülinapot! -
Rajnai Miklós
5000 HUF
Boldog szülinapot, hajrá oroszos csapat! -
Velenczei Ágnes
2500 HUF
Boldog Születésnapot Tamás és FKA! -
Gyenes Zsuzsa
1053 HUF
Én inkább énekelném, mint írnám - legyen úgy! :) -
Fekete Éva
Egy aktív közösséget köszöntök és annak egy aktív tagját. Még sok ilyen közösséget, még sok boldog születésnapot! -
Bodnár Erika
Az FKA az eddigi legsikeresebb közösségi alapítvány hazánkban, és bár voltak próbálkozások, kisebb nagyobb sikerrel, eddig az egyetlen, aki igazi komoly eredményeket tud felmutatni, vélhetően "korosságának" köszönhetően is. De nyilván köszönhetőek az eredmények azoknak az elhivatott munkatársaknak is, akik olyan elszántan dolgoznak az ügyért. MInél sanyarúbbak a körülmények, annál elszántabban. Sajnálom, hogy én már csak egy szakdolgozat erejéig tudtam követni ezt a számomra annyira kedves kezdeményezést. -
Karawaj Dániel
5353 HUF
Boldog Születésnapot, Tomi! "Szemem csak néha ér a világba, de szívem ezer tájban egyszerre él." Ezzel a Weöres Sándor idézettel szeretnék gratulálni a 10 éves kemény munkádhoz, hiszen az FKA-n keresztül mindenki gondját a szíveden viseled. -
-
Sándor Iván
Hipp hipp és hurrá! -
Martoni Andras
10000 HUF
Drága Judit! A nevedben adományozok, mert tudom, hogy Te is támogattad volna. Isten éltessen Tamás és FKA! Még sok tíz évet! -
Scsaurszki Rita
25000 HUF
Bodog szülinapot! -
Hirt Beata
10000 HUF
Dear Tamas, congratulation to your personal and CFs anniversary. I wish you many good years, good positive (I mean menthally ) people around you. But you have a great talent to atract such people , so I am not worried. I believe that we will have a chance to have a drink togetther, to celebrate and remeber "old good times". Take care, Beata -
Jarina Jozef
3000 HUF
Congratulation to your anniversary! We keep our fingers crossed! Bardejov Community Foundation -
Scsaurszki Ágnes
5000 HUF
"Boldog szülinapot bátyuskám és az FKA-nak is, ami gondolom Neked kicsit olyan, mint a gyereked! Rengeteg feladat, gond is, de szívet melengető érzés az eredményekre és az általa megérintett emberekre gondolni. Nagy büszkeség, hogy ilyen tesóm van!" -
Despiegelaere Jan
7500 HUF
with warmest wishes and sincere gratitude to all your work for the community foundation field in Hungary and Europe! Jan -
Monostori Éva
3000 HUF
Isten éltessen erőben, egészségben, kitartásban és még sok-sok hasonló jószándékban! -
Tatai Károly
3000 HUF
Boldog Szülinapot mindkét szervezetnek! :) -
Lelkes Ibolya
Boldogat ❤️ -
Pataki Attila
10000 HUF
Isten éltessen sokáig! -
Gedeon Andor
5000 HUF
-
Rakusz Márta
2000 HUF
Boldog szülinapot! -
Babus Csaba
10000 HUF
Nem felejtettem el nekünk mennyit segítettetek! Boldog szülinapot Neked és Nektek! -
OROSZ TAMÁS
Hajrá, hajrá! -
Mester Zoltán
3555 HUF
Boldog születésnapot! Köszönet a reményért, meg hogy kicsit jobb itt élni. -
Nemesné Singer Edina
5353 HUF
Isten éltessen, Tamás! Most került elém a Face bejegyzésed egyébként, eddig valamiért le voltam maradva. Forrás bármi lehet, az csak az eredet, minden ami onnan jön, transzformálható. Ezt most nem tudom, miért írtam. Ja, igen, a facebook meg a boldogság. :) -
Komáromi Mátyás
5300 HUF
Boldog, és még nagyon sok, Születésnapot kívánok Tamás és FKA! Elismerésem és hálás köszönet azért, amit az eddigi éveid alatt tettél és elértél! Kívánom, hogy az ezt követő éveid is teljenek úgy, hogy örömmel és elégedettséggel töltsenek el! -
Scsaurszki Tamásné
10000 HUF
Tomciu! W Dniu Twoich Urodzin wszystkiego najepszego Co sie szczesciem zwie zycze Tobie kochany synkiu.jestem bárdzo szczesliwa I dumna Z Ciebie ze zalozyles taka fundacje ze juz 10 lat istnieje. -
Jordán Péter
5000 HUF
Isten éltessen Tamás -
Bata Boglárka
2000 HUF
Boldog szülinapot! -
Fülöp Réka
3053 HUF
Kedves Tamás! Nagyon boldog születésnapot mindkettőtöknek! Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a fantasztikus koncepciót! Hajrá FKA! -
Somorjai-Pálvölgyi Nóra
2000 HUF
Isten éltessen benneteket ezen a szép napon! Tamás, ölellek szülinapodon, remélem aktívan szolgálod továbbra is az igazságos, emberi és korrekt ügyeket! -
Miklusicsák Aliz
5003 HUF
Drága Tamás! Nagyon örülök, hogy tíz éve behívtatok a "buliba", sok mindenért vagyok neked hálás. Boldog születésnapot! -
Huszerl József
3553 HUF
Kedves Tamás és FKA! Sok Boldog Holnapot Nektek! Jelzem szerencsétek van, hogy a Tamás jan 2-án született és nem 1-jén, mert akkor a babona szerint - újévkor nem szabad pénzt költeni - lehet, hogy nem jött volna össze a tervezett összeg. Én a biztonság kedvéért vártam még egy napot... hj -
Gardiner Kevin
5000 HUF
Happy Birthday Tamás and May the New Year"s Ascending Light continue to live in your heart and be your inspiration for all your days to come, just as you have been such an inspiration to others since the beginning of the Foundation, to all who know you and have shared your journey of Service, of Fellowship and Community. Blessings to you my Friend. Shine On! -
Franova Zuzana
5000 HUF
Dear Tamas, Happy birthday! You are the only one in the world. You take care of all of us, caring about your friends and community. There is no surprise that you were at the beginning of Ferencvarosi Community Foundation. It looks like you are moving on leaving behind you great organisation with wonderful team. Even if I was never there I can see it. That is your magic. :) I wish both of you great time and bright future in all your new endeavours... -
Varbai Marianna
5310 HUF
Drága Tamás! Kedves FKA! Az egyik legszebb időszak volt az a két év, amikor a Közös Alapon Programban Veled/Veletek együttműködhettünk és Téged/Benneteket, az FKA munkáját egészen közelről követhettük. A születésnapod/születésnapotok alkalmából toábbi sok-sok sikert kívánok Neked/Nektek a külön utakon is. Ami - ahogyan ismerlek Téged/Benneteket - úgy gondolom, nem fog teljesen különválni. Boldog, eredményekben és egészségben gazdag 2021-et! -
Kósa Mónika
5300 HUF
Boldog születésnapot! :) -
Csereklei László
10000 HUF
Köszönjük az eddigi munkát! -
Krisztina Túry
2000 HUF
Éljen minden és mindenki, aki januárban született! -
Scsaurszki Tamás
25000 HUF
Boldog születésnapot kívánok! Remélem továbbra is tevékenyékedni fogsz a kedvenc alapítványodban! -
Beard Zsuzsanna
5000 HUF
Boldog szulinapot - meg sok-sok slaffanosat! -
Dittel Laura
5555 HUF
Boldog szulinapot az alapítványnak és még legalább néhányszor ennyi évet kívánok neki, hogy még sok-sok jót tehessen, változtathasson, segíthessen és buzdíthasson. Tamás, Neked is boldog szulinapot...Kívánom, hogy mindig minden amibe csak belefogsz, ilyen jól sikeruljon. :-) -
Káli György
5000 HUF
Kedves Tamás és FKA! Nagyon szuper amit csináltok és remélem 2021-ben soksok jó programmal építitek a közösséget. BÚÉK! -
Gergely Andrea
10000 HUF
Kedves Tamás! Boldog szülinapot Neked is és az FKA-nak is! Meg még egy boldog új évet is Nektek és mindenkinek, aki ilyen fontos munkát ilyen jól végez! És még néhány felkiáltójel!!!!! :) -
Gazda Gergely
2000 HUF
Szuper Ötlet! Boldog szülinapot Tomi és FKA! -
Hámori György
5000 HUF
Boldog Születésnapot Tamás! Régi ismereségünkre való tekintettel küldöm kedvenc zenei csemegéd a Záray - Vámosi duótól a Köszönet a boldog évekért címűt! -
Földvárszki Szimonetta
10000 HUF
Ha 10, akkor legyen most is 10... és persze még sokszor tíz év neked Tamás, és az FKA-nak is! Boldog születésnapot! -
Benedek Gabriella
5353 HUF
Nagyon boldog születésnapot Tamás&FKA! Minden elismerésem! Csak így tovább -
Parag Csilla
10000 HUF
Kedves Tamás! Mindketten a Nagy Lajos Gimnáziumba jártunk, gy.k.Pécsen, ja, de nem egy időben. Én matematika tagozatra, így semmi problémát nem okozott, hogy kiszámoljam, 10 évvel ezelőtt 43 éves voltál. Ha az emberi élet 7 éves ciklusait nézzük, akkor tökéletes időpontban alapítottad meg társaiddal az FKA-t! Boldog szülinapot és további sok sikert kívánok Neked és természetesen az FLA-nak is! ❤ -
Pinczés Bálint
Kedves Tamás, nagyon boldog születésnapot - lesz ez még ígysebb :) - és Hajrá FKA! Bálint -
Olkowicz Iwona
5000 HUF
Dear Tamas, I wish you a long life in health and prosperity, may the Ferencváros Community Foundation operate for hundreds of decades, supporting important initiatives and connecting people around the world! You're great man and philanthropist! All the best Tamas <3 -
Tibor Farkas
2000 HUF
Kedves Tamás! Isten éltessen születésnapodon! Boldog új esztendőt és sok sikert neked és az évfordulós közösségnek is! Üdv: Tibor -
Varga Endre
5000 HUF
Nagyon nagyra tartom azokat, akik erőt, energiát, magukat nem kímélve utat törnek egy olyan területen ahol "nem járt"senki! Példamutató amit tesztek, remélem még sok közösségi alapítvány fog születni kitartásotokat,sikereiteket látva! Éljen a civil kurázsi! Isten éltessen benneteket! -
Erdi-Krausz Miklos
20000 HUF
Boldog Szulinapot mindkettotoknek! Bar Tamas, Te egy kicsit oregebb vagy, remelem az alapitvany legalabb olyan sikeres lesz mint Te! Sok sikert 2021-ben! -
Kiss Krisztina
5000 HUF
Szerencsés vagyok,hogy ismerlek Tamás!Szerencsés Ferencváros, hogy van az FKA.Legyen sok remek pillanatotok a munkában,boldog perc az adományozói esteken,s fantasztikus óra az életben! Éljen Tamás,éljenek a közösségek szülessen meg a változás! -
Scsaurszki Lea
5000 HUF
Happy bday - with love! -
Kovacs Edit
5300 HUF
Öröm 53ból egynek lenni! Boldog szülinapot Tamás! -
Grenier Paola
54000 HUF
-
Scsaurszki Olivér
2000 HUF
Boldog Újévet! -
Ligetfalvi Erika
3000 HUF
Hajrå Fradi! -
Felcser Dávid
5000 HUF
a Mindenható Teremtő Energia tartsa meg a rezgésszámodat az általam érzékelhető frekvencián, még nagyon sokáig! -
Pavelcze István
2000 HUF
BOLDOG SZÜLINAPOT! -
Lieszkovszky András
5000 HUF
Idén újra ferencvárosi lettem és örömmel látom a környék fejlődését. Köszönöm a munkátokat és gratulálok! -
Tatanashvili Zurab
5000 HUF
Dear Tomas I wish you a Happy birthday and Happy New Year with lot of warmth and active social life that we all lacked in 2020. Lots of hugs from CSRDG, Georgia -
Erős Barbara
3500 HUF
Nagyon boldog születésnapot! Állat egy 10 év Nyuszika! Puszika -
Bardócz Iván
5000 HUF
Tamás, boldog szülinapot! Hajrá FKA! -
BÖRÖCZ LÁSZLÓ
15000 HUF
Kedves Tamás, boldog születésnapot! Kedves FKA! Büszke vagyok rátok! -
Sulán György
5000 HUF
Isten éltessen Tamás, Isten éltessen FKA! Úgy látom, nem csak a világot "főztétek" meg, hanem Ferencvárost is! :) Hiánypótló amit csináltok, csak így tovább, nagy szükség van a munkátokra! -
Benedek Balázs
5000 HUF
Hajrá Tamás, hajrá FKA! Egy csoda született meg a kezeitek között,idáig tudjuk a történet. Jöjjön egy új kurátor, egy új korszak ; the show must go on! Ez a legnehezebb feladat talán... -
Kökény Dalma
2500 HUF
Boldog Születésnapot Tamás és FKA! Köszönöm a sok inspirációt, és drukkolok, hogy a huszadikat is együtt tudjuk ünnepelni! Helló Ferencváros, helló Tamás! Helló Zugló -
Fenyvesi Peter
5000 HUF
Nagyon Boldog Születésnapot Tamás, sokat tanultam tőled és nagyon örülök neki / sokat köszönhetek annak, hogy közel kerültem ehhez az alapítványhoz amit alapítottál. Minden bele Fenyó -
Kovács Balázs
4000 HUF
-
-
-
Barna Era
4000 HUF
Erről a 10 évről már valóban könyvet lehetne írni (bárcsak lenne két életem), ezért egy könyv árával támogatlak, Tamás! Isten éltessen sokáig, nekem mindig öröm, hogy 8 hónappal idősebb vagy nálam :)