Üdvözöljük a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nagykövetes adománygyűjtő kampányainak oldalán, melyet szervezetünk kurátorai és munkatársai hoztak létre 2021-ben, amikor alapítványunk 10 éves volt !Magyarország első közösségi alapítványaként és híd szervezetként főleg támogatásosztással segítjük a IX. kerület életének fejlődését. Míg 2021 - ben saját működésünk támogatására gyűjtöttünk, 2022 őszétől megnyitjuk a felületet más kerületi nagykövetes kampányok előtt is.

Oláh Roland

Szegecsek a hídhoz. Egy ideje már nem szokásom megünnepeltetni magam a születésnapomon, főleg nem a nyilvánosság előtt, és bevallom vannak gondjaim azzal is, ha másokat kell megköszöntenem. Most sem ünnepre szeretnélek hívni, hanem valami sokkal fontosabbra. Az FKA 10 éve sohasem a forrásokban való dúskálásról szólt, de pillanatnyilag nem látunk a kanyaron túlra, mert a tartalékokokat éljük fel. Azt tapasztaljuk, hogy -habár tesszük, ami tőlünk telik- mégis eszköztelenek vagyunk és a tehetetlenségnél nem is nagyon van szarabb érzés. Arra teszünk most kísérletet- többek között ezen a felületen- hogy annyi pénzt gyűjtsünk össze, amivel a 2021-es évet kihúzzuk valahogy. Jó lenne még dolgozni, jó lenne megvalósítani azokat a terveket, amik a fejünkben vannak, de ehhez most nincs elég lendületünk. Továbbra is a közösségek közti hidak építésére szeretnénk erőnket fordítani, de ahhoz, hogy az egyes elemeket össze tudjuk fűzni, szegecsekre van szükségünk. Rátok, akik tudják, értik, szeretik, amit csinálunk. Tartsuk meg közösen, amit eddig felépítettünk! Ha teheted, ajándékozz nekem, nekünk, szegecsre valót!

Roland Oláh

Rivets to the bridge. It has not been a habit of mine to celebrate my birthday for a while now, especially not in public, and I am not really good in greeting others on their birthdays, either. So, I don’t want to invite you to a celebration now, but to something more important. The FKA has never possessed an abundance of financial resources in the last 10 years, but at the moment we don’t see what comes after the corner - as we are using our last reserves. However we do all whatever is humanly possible, we are helpless and there’s not many things that feel worse than helplessness. We are now making an attempt - on this platform, among others - to raise enough money to survive the year 2021. It would be good to continue to work, to implement the plans that are in our heads, but we do not have enough momentum for that now. We still want to focus on building bridges among communities, but to be able to connect the individual elements, we need rivets. We need you, who know, understand, love all the things what we do. If you can afford, donate me, us, a rivet for a durable bridge!

Cél / Goal
100000 HUF
Befolyt összeg / Donations
110000 HUF
Hátralévő napok / Remaining days
0

TÁMOGATÓINK

  • Csoszó Gabriella 3000 HUF
    Szeretettel.
  • Papp Éva 2000 HUF
    Apróság, de a kényszerűen gesztusértékű összeg mögött nagy-nagy jóérzés, támogató hullámok és óriási mosoly lapul. Boldog születésnapot Roland és hajrá FKA!!! <3
  • Bognár Kata 5000 HUF
    FKA forever
  • Benedek Gabriella 14000 HUF
    Köszi mindent!

  • Hajrá Roland! Hajrá FKA!
  • Gedeon Andor 5000 HUF
    Hajrá, Roland!! További jó gyűjtést a szegecsekre!!
  • H52 Ifjúsági Iroda És Közösségi Tér 10000 HUF
    A H52 gondol Rád! Hajrá FKA!

  • De jó ez a fotó!
  • Peter Temesvary
    A 2021 tavaszi fűszernövény kampányra! (Várom a bazsalikomomat :-)
  • Reimann Eszter 5000 HUF
    Boldog évfordulót! Csak így tovább - még nagyon sokáig!
  • Bencsik Márta 4300 HUF
    Kedves Roli! Hosszú boldog életet kívánok, és ebből jó sokat dolgozz örömmel az FKA-ban!
  • Gaspar Gabriella 10000 HUF
    Örülök és köszönöm hogy támogathatom a munkátokat! Sok sikert!
  • Scsaurszki Tamás 15000 HUF
    Roli, óriási köszönet a tegnapi mondataidért: nagyon sokat tanultam magamról. Ennyit fizetek a terápiáért, ezt most neked adom - sok szeretettel és tisztelettel!
  • Fenyvesi Péter 5000 HUF
    Mit is mondhatnék kedves Roland, örülök hogy "együtt" dolgozunk és mindig nagyon jó hallgatni azt, ahogy egy problémát megközelítesz. Boldog Szülinapot
  • Miklusicsák Aliz 4343 HUF
    Drága Roli, hogy nekünk mekkora szerencsénk van, hogy ilyen türelemmel és humorral viseled kollegináidat. Ne add fel, kérlek! Boldog születésnapot!
  • Barna Era 4300 HUF
    Drága Roli, valljuk be, amit te néha kibírsz a négy fős kis stábunkban mellettünk - három nő mellett - megérdemled, hogy ünnepeljünk! (Mondjuk máskor meg mázlid van, de nagy ;) 4 fős stáb, 3 nővel, és éljen a 43, Isten éltessen sokáig!