Üdvözöljük a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nagykövetes adománygyűjtő kampányainak oldalán, melyet szervezetünk kurátorai és munkatársai hoztak létre 2021-ben, amikor alapítványunk 10 éves volt !Magyarország első közösségi alapítványaként és híd szervezetként főleg támogatásosztással segítjük a IX. kerület életének fejlődését. Míg 2021 - ben saját működésünk támogatására gyűjtöttünk, 2022 őszétől megnyitjuk a felületet más kerületi nagykövetes kampányok előtt is.

Kovács Edit
Az első 36 évemben arra készültem, hogy megérjek a feladathoz és alapító kurátora lehessek az azóta méltán ismert és a népszerű Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak. Hosszú út vezetett idáig: először is megszülettem. Azután megtanultam beszélni és járni. No nem rögtön, de hamar. Idővel érdeklődni kezdtem a családomon kívül mások iránt is és sok olyan dolgokban próbáltam ki magam, amelyek tapasztalata jól jött az elmúlt 10 évben a kuratóriumban. Például jártam színjátszókörbe, hogy felkészüljek váratlan dialógusokra. Kosaraztam és karatéztam. Az egyik a sikerek elérésében, a másik a pofonok elviselésében segített, meg a padlóról felállásban. A hegyi túrákban a magasságot szoktam, a barlangban a mélységet. Tagja voltam egy ifjú nyomozó csapatnak, ahol mindent is megfigyeltünk a játszótéren elhaladó emberek viselkedésében. A vízben pedig valószínűleg már akkor a swimathonra készültem. Népes családban nőttem fel, szóval hazai terep volt a sokszínű és nagy létszámú kuratórium.
Nem ragozom. Minden út ide vezetett. És most, tíz év után oda, hogy leköszönjek.
Úgyhogy ez most az utolsó kurátori lehetőségem, hogy együtt ünnepeljünk és együtt fogadjuk azok adományait, akik szeretnek minket.
Az FKA 10 éves, én 46.
Búcsúzóul 146.000 forintot szeretnék gyűjteni az alapítvány jövő évi munkájához!
Ha megteheted, szállj be te is és kattints!
Köszi!
Cél / Goal
146000 HUF
Befolyt összeg / Donations
155569 HUF
Hátralévő napok / Remaining days
0
146000 HUF
Befolyt összeg / Donations
155569 HUF
Hátralévő napok / Remaining days
0